Címkefelhő
Környezettudatos szemléletmódot, környezettudományi, környezetvédelmi témákat taglaló kurzusok
Amikor felvételt nyerünk egy szakra, végérvényesen rálépünk arra az útra, ami az általunk választott tudományterület sötét bugyraiba vezet. Azért, hogy elkerüljük az egysíkú megközelítést, hogy bizonyos témákra más perspektívából is ráláthassunk és megőrizzük nyitottságunkat, az ELTE lehetőséget biztosít az előírtakon felül, további tantárgyak elvégzésére.
Ne feledd Kedves Hallgatótárs, a HKR, vagy teljes nevén Hallgatói Követelményrendszer az egyik legjobb barátunk! Ha kérdezünk tőle, ő válaszol! Pontosan megmondja azt is, hogy az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatók hány kredit erejéig végezhetnek el térítésmentesen tárgyakat a kötelező kurzusokon felül. Ez az érték 10%. Egy Bsc-s számára tehát a kötelező 180 mellett 18, egy Ma képzésben résztvevő számára 12 kredites keret áll rendelkezésre a válogatáshoz.
Válogatni az ETR-ben szereplő valamennyi tárgyból lehet, függetlenül attól, hogy melyik kar hirdette meg. Használjuk ki a lehetőséget, hogy megnézzük milyen a BTK, az ÁJK vagy épp az Északi Tömb 6. emelete belülről, ehhez nyújt segítséget az alábbi lista.














